Vidéki bábszínházak

Bóbita Bábszínház

A Bóbita Bábszínház 1961-ben jött létre Pécsett Kós Lajos vezetésével, s hamar ismertté vált humoros, show-jellegű felnőtt- és gyermekelőadásaival. (Operasaláta, Séta az állatkertben), valamint instrumentális rockzenére készült szöveg nélküli műsoraival. (Pink Floyd – Kalevala, Emerson, Lake & Palmer – Egy kiállítás képei).

A két évtizededen át tartó kimagasló teljesítmény elismerése volt, hogy 1981-ben – a vidéki bábegyüttesek közül elsőként – hivatásos bábszínházi státuszt kapott, a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként. 2004. január 1. óta önálló bábszínház, 2012 januárja óta pedig nonprofit kft. formában működik.

A Bóbita igényes előadásaival igyekszik minden korosztály számára izgalmas, vonzó programot nyújtani. A hagyományos, gyermekeknek szánt előadásokon kívül – melyek elsősorban a klasszikus meseirodalomra épülnek – szabadtéri és felnőtt darabokat előadások is szerepelnek a bábszínház repertoárján.

A bábszínház kiemelkedő rendezvénye a 3 évenként megrendezett Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál.

2011-ben új helyre, a Zsolnay Negyedbe költözött az 50. születésnapját ünneplő Bóbita Bábszínház.
A gyönyörűen felújított Zsolnay palotában helyet kapott egy 185 férőhelyes nagyterem, egy 70 férőhelyes kamaraterem, bábmúzeum állandó és időszakos kiállításokkal, bábkészítő-kézműves terem, ahol egyszerre 30 gyermek készíthet bábot, Mesekuckó a legkisebbeknek, Kakaóbár terasszal és szabadtéri színpad játszótérrel…

2012. január 1. óta Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft.-ként működünk.

http://www.bobita.hu

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s