babszinhazak · Vidéki bábszínházak

Csodamalom Bábszínház

Miskolc város önkormányzatának gyermekszínháza működését 1986-ban, amatőr csoportként kezdte meg, 1992-től működik hivatásos színházként. A társulat szakmai munkáját műfaji és technikai sokszínűség jellemzi. Több mint két évtizedes fennállása óta a klasszikus meseirodalom darabjai mellett magyar népmeséket és kortárs hazai, illetve külföldi szerzők műveit játszotta és játssza a társulat, a bábos szakma legkiválóbb rendezőinek, tervezőinek irányítása alatt. A színház kamaratermében évad közben bábos játszóházban szerveznek kreatív kézműves foglalkozásokat, nyáron pedig a gyerekek bábos napköziben kóstolhatnak bele a bábszínházi alkotómunkába.

A társulat nem csupán otthonában és a megye településein lép fel rendszeresen, de más, távolabbi helyszíneken is szívesen látott vendég. Rendszeres résztvevői a magyar bábos szakma fesztiváljainak. Évente mintegy kétszázötven előadást tartanak körülbelül harmincezer néző előtt. Rendszerint három új bemutatójuk van, és négy felújítást terveznek: a korábbi értékek megőrzése ugyanolyan fontos, mint a kortárs bábművészet stíluseszközeit alkalmazó előadások színrevitele.

„A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár”. Ilyen furcsa szerzet ez a csodamalom: felöntik a garatra a meséket, a bábosok játékkedve hajtja a kereket, és máris kezdődhet az előadás! Ők, a csodamolnárok arra szerződtek, hogy a csodamalmot folyamatosan üzemeltessék, munkájuk gyümölcse pedig a színpadi varázslat örök jelenidejében tapasztalható meg.

A miskolci Csodamalom Bábszínház a magyar kultúra és a gyerekközönség szolgálatában éli mindennapjait 1992-es alapítása óta. Az a küldetésük, hogy az élet vándorútján elindított nemzedék batyujába hamisítatlan – az ő csodamalmukban őrölt lisztből készült – hamuba sült pogácsa kerüljön.

Több mint két évtizedes fennállása óta a klasszikus meseirodalom darabjai mellett magyar népmeséket és kortárs hazai, illetve külföldi szerzők műveit játszotta és játssza a társulat, a bábos szakma legkiválóbb rendezőinek, tervezőinek irányítása alatt. A 2012-2013- évadban 300 előadást játszottak 38000 nézőnek.

http://www.csodamalom.hu

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s