altalanos

A 2015-ös Bábszínházi világnap rendezvénysorozata elé

Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ennek kapcsán 2003 óta szerte a világon, így természetesen Magyarországon is zajlottak események, de tavaly gondoltunk egy merészet. Ünnepeljünk mi, magyar nyelvű bábosok – határon innen és túl – együtt, vigyük ki a bábot váratlan helyszínekre, szokatlan körülmények közé, hogy azok, akik utoljára talán gyermekként jártak bábszínházban, újra felfedezhessék ezt a fantáziának határt nem szabó műfajt. És persze az is célunk volt, hogy megismerjenek bennünket a nézők: azokat, akik évek, sőt évtizedek óta vannak a pályán, és találkozzanak a legfiatalabb bábos generációval. A gondolatot tett követte, és húsz településen mintegy negyven bábszínház, független társulat, szakmai egyesület, oktatási intézmény készült erre a napra egyedi produkcióval. Szerencsére az időjárás is mellénk állt, így a 2014-es meteorológiai tavasz első napja sokak számára emlékezetessé vált.

Játszottunk gyógyfürdőkben és plázákban, az Operában és polgármesteri hivatalban, piacon és könyvesboltban, kisföldalattin és villamoson, volt bábos felvonulás és gólyalábas flashmob, bábkészítő foglalkozás és vetélkedő, több bábszínház pedig erre a napra időzítette bemutatóját. Az egyértelműen pozitív visszajelzések arra sarkalltak bennünket, hogy 2015-ben ne csupán megismételjük azt, ami tavaly sikert aratott, hanem új, még izgalmasabb dolgokkal készüljünk. Valljuk: a báb nem korosztály, hanem műfaj, ezért kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes, vonzó programot. Aki a műsorfüzetet tüzetesen végigböngészi, legyen az régi bábrajongó vagy a műfajjal még csak most ismerkedő, meggyőződhet arról, hogy ebben az évben is nagyszabású varázslatra készülünk.

Olyan varázslatra, ami egyszeri és megismételhetetlen. Arra kérjük, ne csupán nézője, hanem aktív részese is legyen az élménynek, hiszen nem csupán a közönségért, de a közösségért is dolgozunk!  Csatlakozzon hozzánk – bízunk abban, hogy 2015. március 21-én is belép velünk a határtalan fantázia birodalmába, mert a bábosoknak nincs lehetetlen!

A Bábszínházi világnap résztvevői

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s