babszinhazak · Határon túli bábszínházak · Határon túli programok · Programok

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar programja – 2016

Tavaly a Bábszínház Világnapján született Timoti, a papírbohóc báb. Megálmodták és létrehozták a Babeș-Bolyai Egyetem Színház és Televízió Karának hallgatói, valamint Forró Ágnes képzőművész és Palocsay Kisó Kata tanár. Első útja Kolozsvár Főterére vezetett, onnan ellátogatott az Apáczai kisiskolásaihoz és az Unitárius Óvoda ovisaihoz. Az idén a Sétatéren találkozhattok vele, ott sétáltatja kutyáját, Prücsköt. Gyere, sétálj te is Timotival és Prücsökkel a Bábszínház Világnapján!

Advertisements
Határon túli programok · Programok

Kolozsvári programok

Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet

március 20.

Báb az óvodában és az iskolában

A színészhallgatók ellátogatnak az Apáczai Csere János iskola elsőseihez és az Unitárius Óvoda egyik csoportjához bábozni és bábokat készíteni.

március 21.

Találka a ló faránál (a Deák Ferenc utcában, az emlékmű mögött, a sétáló utcában)

A színészhallgatók írta forgatókönyvre és az általuk készített bábokkal készül egy izgalmas szabadtéri esemény a város leghíresebb találkozóhelyén.

 

Minden, ami bábszínház – Novák Ildikó oldala

március 9-től Kolozsvár utcáin

Mi csalná vissza Önöket a bábszínházak termeibe?

Közvélemény-kutatás és fotóinterjú-sorozat kolozsvári válaszadókkal a facebook.com/babszinhazifejezetek oldalon

Puck Bábszínház (I. I. C. Braţianu utca 23.)

10:00, 14:00 Hogyan élnek a bábok a színpadon?

Az interaktív bábosműhelyben kiderül, hogyan kelnek életre kedvenc bábjaid. A program a 6-10 éveseknek szól. Egy csoportfoglalkozáson maximum 40 gyerek vehet részt. Jelentkezés: kolozsvaribabszinhaz@gmail.com e-mail címen vagy a 0758571107-es telefonszámon.

11:00 Hol a világ közepe?

Murok Matyi útnak indul. Az ismeretlen tájak megismerése azonban belső világok felfedezését is jelenti: egy morcos barát megszelídítését, a szeretet erejének megtapasztalását, mások bátorítását vagy elengedését.

12:00 Rajzverseny-eredményhirdetés

A Puck rajzversenyt hirdet meg, melynek témája: Kedvenc bábom. A rajzokat kolozsvaribabszinhaz@gmail.com e-mail e-mail címre, március 20-ig várják.

12:30 Játszóház

babszinhazak · Egyéb résztvevők · Határon túli bábszínházak

Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet

Kolozsváron 1946-ban indult el a felsőfokú magyar nyelvű színészképzés, a színművészeti szakot azonban 1954-ben Marosvásárhelyre költöztették. 1991-ben a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán létrehozták a Színházi Tanszéket, s ezen belül 1992-től a magyar nyelvű színházi képzés is újraindult. A tanszék 2005-ben alakult önálló Színház és Televízió Karrá. Az intézmény az évek során az ország egyik legfontosabb színházi iskolájává nőtte ki magát. A színművészeti és színháztudományi alap- és magiszteri képzés mellett film, fotó, média szak is hallgatható magyar nyelven.

szinikolozsvar.wordpress.com

Határon túli programok · Programok

Határon túli programok a Bábszínházi Világnapon

KOLOZSVÁR

A BABES-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM SZÍNHÁZ ÉS TELEVÍZIÓ KAR, MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET PROGRAMJA

Kolozsvár-szerte óvodákban, iskolákban

Ez a nap más mint a többi. Bábok köszöntik a reggel “munkába” érkező gyerekeket, együtt ünnepelve a bábszínház szülinapját.

16:00 Ecsetgyár (Henri Barbusse utca 59–61.)

To bee or not to bee.  Bemutató.

A VÁRÓTEREM PROJEKT PROGRAMJAI

A programok helyszíne a Váróterem (Brassai Sámuel u. 5.)

március 20. 11:00 Borsópróba

március 21. 11:00 paraFabulák

március 22. 11:00 Szökevény szeplők

Az előadások után rajzfoglalkozásra kerül sor.

MAROSVÁSÁRHELY – AZ ARIEL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ PROGRAMJAI

13:00 Színház tér

Bábos villámcsődület

március 22. 11:00 Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház (Nyomda utca 4.)

Csipike. Bábelőadás – bemutató.

SZATMÁRNÉMETI – AZ ÉSZAKI SZÍNHÁZ HARAG GYÖRGY TÁRSULAT, BRIGHELLA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

14:00  Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia és Neveléstudományok Kar, Tanító- és Óvóképző szak, Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozat

Fordított előadás

TEMESVÁR – A CSIKY GERGELY ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ PROGRAMJA

A Hétfejű Tündér útra kel

március 20. 9:30 Végvár, 13:00 Lugos

március 21. 9:30 Újszentes, 13:00 Detta

március 22. 11:00 Újmosnica