Programok · Vidéki programok

Egri programok

Harlekin Bábszínház

A program helyszíne a Harlekin Bábszínház (Bartók Béla tér 6.).

15:00 Don Quijote avagy Alonso Quijana útja a végtelenbe – nyílt próba

A bábos világ ünnepén a Harlekin Bábszínház betekintést enged a kulisszák mögé: az érdeklődő fiatalok és felnőttek a készülő új produkciójának próbáiba pillanthatnak be a produkció rendezője, Éry-Kovács András és a közreműködők segítségével.

Advertisements
Programok · Vidéki programok

Fenn és lenn, avagy cirkusz minden

Az idei évadban mutatta be az egri Harlekin Bábszínház eddigi legkülönösebb előadását. Olyan produkció született, amely ma Európában az újcirkusz műfaját idézi, és amelyben keverednek az élőszereplős, a bábszínházi, valamint a cirkuszi előadások elemei. Az egész társulat számára nagyszerű kihívás ennyire összetett és sokszínű színházi eszközökkel dolgozni.  Előadásunkban a báblétezés, a bábozás transzformációi kapják a legnagyobb hangsúlyt.

kiscirkusz

A Harlekin Bábszínház ezzel a nagysikerű, ifjúsági-felnőtt előadásával kívánja méltóképpen megünnepelni a Bábszínházi Világnapot. Az esemény fővédnöke Eger város polgármesterét, dr. Habis László.

A díszelőadás időpontja és helyszíne: 16 óra, Harlekin Bábszínház.

babszinhazak · Vidéki bábszínházak

Harlekin Bábszínház

Az egri Harlekin Bábszínház közel ötven éves múltra tekint vissza, 1985-ben pedig a helyi Gárdonyi Géza Színház tagozataként a vidéki bábszínházak közül másodikként megalakult a színház társulata. Elsősorban a gyerekeknek játszanak, a repertoár összeállításánál évtizedek óta fontos szempont, hogy a világ meseirodalmát, a magyar népmeséket és kortárs magyar írók műveinek bábszínpadi átdolgozásait is műsorra tűzzék.

Rendkívül fontos a színház számára, hogy előadásaik hangzás- és látványvilága, a zene, a ritmus és a vizuális megjelenítés minden esetben a meglepetés erejével hasson, hogy titkaikkal és csodáival elvarázsolják és lekössék a nézőket, hogy a csodák a színpadon és a nézőkben egyaránt megtörténjenek. Készítenek ifjúsági és felnőttelőadásokat (utóbbiakat megalakulásuk második évétől), kísérleti produkciókat is; játszanak saját, 2006-ban átadott, stúdió-színpaddal is rendelkező színházépületükben és a megye különböző településein.

Rendeztek ők maguk is nemzetközi fesztivált, emellett rendszeresen részt vesznek a magyarországi hivatásos bábszínházak találkozóin, és több előadásuk vendégszerepelt rangos külföldi fesztiválon, ahol kapott komoly díjakkal jutalmazták az együttest.

http://www.harlekin.hu

Programok · Vidéki programok

Vidéki programok a Bábszínházi Világnapon

BÉKÉSCSABA – A NAPSUGÁR BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

A programok helyszíne a Napsugár Bábszínház/Ibsen Ház (Andrássy út 3.)

10:00 Pocakmese – az ingyenes előadásra érkezők kifestőt is kapnak!

10:00–17:00 Rófusz Kinga grafikusművész kiállítása

DEBRECEN – A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ ÉS A HEPP TRUPP PROGRAMJAI

10:00–12:00 Új Városháza (Kálvin tér 11.)

Berkenye és Bojtorján őrségváltása – avagy nagy emberek a városházán

12:00–14:00 Az 1-es villamos járatain

„A következő villamosmegálló a Vojtina Bábszínház!” – kiáltotta Batu-tá

12:00–14:00 Fórum Bevásárlóközpont (Csapó u. 30.)

Plázacicák és plázakutyák a Fórumban

12:00–14:00 Piac utca – a Vojtina Bábszínháztól a Csonka templomig

Bábtérítő

16:00–18:00 A Fórum Bevásárlóközpontban lévő Libri könyvesbolt (Csapó u. 30.)

Könyvmolyok a Libriben

EGER – A HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJAI

16:00 Harlekin Bábszínház (Bartók Béla tér 6.)

Fenn és lenn, avagy cirkusz minden. Báb- és élőszínház, illetve újcirkusz – díszelőadás. Belépő: 500 Ft

GYŐR –A VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

10:00–17:00 A Vaskakas Bábszínház utcája (Aradi vértanúk útja)

Báb on Air. A bábok kiszabadulnak a sötét raktárból a napsütésbe!

HOTTÓ – A ZIRÁNÓ SZÍNHÁZ PROGRAMJA

18:00 Faluház (Szabadság tér 2.)

Babszem Jankó. Bábelőadás,utána játszóház. A program ingyenes.

KAPOSVÁR

A BÁBSZÍNTÉR PROGRAMJA

17:00 BábSzínTér (Együd Árpád Kulturális Központ – AGÓRA, Csokonai Vitéz Mihály utca 1.)

Vitéz László munkát keres. Bábelőadás – bemutató. Belépő: 700/800/900/1000 Ft

A MAGYAR BÁBJÁTÉKOS EGYESÜLET PROGRAMJA

10:00–11:00 Libri könyvesbolt (Corso bevásárlóközpont, Áchim András u. 4.)

Szelíden, de odacsapunk. Síkbábos flashmob.

KECSKEMÉT

A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

Egész nap a város közterein: figyelemfelkeltő látványelemek.

8:00–12:00 Városi piaccsarnok (Budai utca 2/a.)

Guruló cirkusz, Az aranyszőrű bárány. Bábelőadás, a Ciróka Bábszínház és a Mikropódium koprodukciója.

10:00, 14:00 Ciróka Bábszínház (Budai utca 15.)

Hogyan lett? – Kipling-mesék. Bábelőadás.Belépő: 500 Ft.

A MAGYAR BÁBJÁTÉKOS EGYESÜLET PROGRAMJA

10:00–11:00 Libri könyvesbolt (Szabadság tér 1/a.)

Szelíden, de odacsapunk. Síkbábos flashmob.

MISKOLC – A CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

Minden program helyszíne a Csodamalom Bábszínház (Kossuth Lajos utca 11.)

10:30, 14:00 Világszép nádszálkisasszony. Bábelőadás. Az előadás jegyára: 800 Ft.

15:00 Ki tud többet a bábszínházról? – játékos vetélkedő gyerekeknek-

16:00 Karagöz, a furfangos pék. Hagyományos görög árnyjáték. A program ingyenes.

NYERGESÚJFALU – A PINOCCHIO BÁBCSOPORT PROGRAMJA

március 21. 15:00–17:00 Kék Bábszínház (Bartók Béla út 2.)

Bábfoglalkozás ovisoknak

március 22. 15:00–17:00 Kék Bábszínház (Bartók Béla út 2.)

Bábos játszóház és interaktív bábelőadás

PÉCS

A BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

Kora délután a Libri könyvesboltnál (Irgalmasok utcája 6.)

Ajándék matricák és ajándék mesék

16:00 Széchenyi tér

Villámcsődület. Óriásbábokkal, bábosokkal, zenészekkel, középiskolásokkal és minden bábot szerető pécsivel.

A MÁRKUSZÍNHÁZ PROGRAMJA

17:00 MárkusZín (Perczel Miklós utca 23.)

Mátyás király szárnyai. Bábelőadás. Az előadás jegyára: 800 Ft.

SZEGED

A BARBONCÁS TÁRSULAT PROGRAMJAI

10:00 Dugonics tér

Halálian jó történet. Vásári bábelőadás. A program ingyenes.

11:00–13:00 Libri könyvesbolt (Jókai utca 1.)

Bábok a pult mögött

A KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJAI

9:00 Községi könyvtár (Tömörkény, Kossuth Lajos utca 118.)

A könyvmoly. Bábelőadás.

11:00 Községi könyvtár (Pusztaszer, Kossuth Lajos utca 43.)

A könyvmoly. Bábelőadás.

SZOMBATHELY – A MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

9:00–10:00 Vasútállomás (Vasút utca 8.)

Jegyben járunk. Vasúti bábjáték, avagy etűdök a jegypénztárakban, információs pultoknál.

VESZPRÉM – A KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

A délelőtti órákban a Balaton Pláza (Budapest út 20-28.) és a Stop Shop (Dornyai Béla utca 4.) parkolójában

Szórólapozás és csődületgyűjtés

16:00 Kossuth utca, Posta előtti tér

Bábos, jelmezes, gólyalábas villámcsődület (flashmob)

ZALAEGERSZEG – A GRIFF BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

Délelőtt és délután, szerte a városban

Bábos flashmob