babszinhazak · Határon túli bábszínházak

Északi Színház Harag György Társulata, Brighella Bábszínház

A bábszínház alapja a Brighella Bábszínház, ami kezdetben amatőr, alapítványi bábszínházként működött. Tíz éve a csapat egy része professzionális közegbe került, a város vezetősége elfogadta a bábszínház létezését és felkarolta, támogatta ezt a kulturális kezdeményezést négy bábszínészi állást ítélve meg a Szatmárnémeti Északi Színház keretén belül.

A romániai magyar bábművészet iskolateremtő személyisége, Kovács Ildikó, első pillanattól a bábszínház mentora volt, tanított bábozást, rendezést, színházi alázatot. Első éveiket ő határozta meg, az ő szellemiségét próbáltuk továbbvinni. Tanítványai azok a Blattner-díjas szakemberek is, akikkel később dolgoztunk, akiktől szakmát tanulták, lestek el: Bartal-Kiss Rita, Rumi László, akik példaképpé váltak számukra; valamint hozzájuk szerződött Bodor Judit bábtervező, akinek varázslatos képzeletvilága, keze munkája nyújt alapot meséik látványtárához.

Előadásaikkal igyekeznek változatos mesevilágot és különböző műfaji formákat bemutatni a gyermekeknek, megismertetni őket a bábozás sokszínű világával, meghódítva így egy azóta is visszatérő közönségréteget.

A társulat tagjai: Bandura Emese, Bandura Tibor, Bodor Judit, Nagy Anikó, Nagy Tamás, Szilágyi Regina.

http://www.harag.eu

Határon túli programok · Programok

Határon túli programok a Bábszínházi Világnapon

KOLOZSVÁR

A BABES-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM SZÍNHÁZ ÉS TELEVÍZIÓ KAR, MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET PROGRAMJA

Kolozsvár-szerte óvodákban, iskolákban

Ez a nap más mint a többi. Bábok köszöntik a reggel “munkába” érkező gyerekeket, együtt ünnepelve a bábszínház szülinapját.

16:00 Ecsetgyár (Henri Barbusse utca 59–61.)

To bee or not to bee.  Bemutató.

A VÁRÓTEREM PROJEKT PROGRAMJAI

A programok helyszíne a Váróterem (Brassai Sámuel u. 5.)

március 20. 11:00 Borsópróba

március 21. 11:00 paraFabulák

március 22. 11:00 Szökevény szeplők

Az előadások után rajzfoglalkozásra kerül sor.

MAROSVÁSÁRHELY – AZ ARIEL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ PROGRAMJAI

13:00 Színház tér

Bábos villámcsődület

március 22. 11:00 Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház (Nyomda utca 4.)

Csipike. Bábelőadás – bemutató.

SZATMÁRNÉMETI – AZ ÉSZAKI SZÍNHÁZ HARAG GYÖRGY TÁRSULAT, BRIGHELLA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

14:00  Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Pszichológia és Neveléstudományok Kar, Tanító- és Óvóképző szak, Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozat

Fordított előadás

TEMESVÁR – A CSIKY GERGELY ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ PROGRAMJA

A Hétfejű Tündér útra kel

március 20. 9:30 Végvár, 13:00 Lugos

március 21. 9:30 Újszentes, 13:00 Detta

március 22. 11:00 Újmosnica