A magyar világnapi üzenetet a Balogh Géza Jászai Mari-díjas rendező, bábtörténész szakíró, tanár, fordító, dramaturg, forgatókönyvíró írta, aki az UNIMA nemzetközi és magyar vezetőségének tagja. Rendszeresen publikál hazai és külföldi folyóiratokban, több színháztörténeti antológia, hazai és külföldi szaklexikon munkatársa.
Március 21. a világ bábművészei számára nemcsak a tavasz első napját jelenti. Tizenhárom esztendeje a bábjáték ünnepnapja is.
Az ezredfordulón, 2000-ben, Németországban merült fel először a Nemzetközi Bábművész Szövetség magdeburgi kongresszusán, hogy a színházi világnap mintájára legyen a bábosoknak egy külön ünnepe. Akkor már joggal éreztük úgy, hogy ez a műfaj nagykorúvá vált. Minden más színháznál szélesebb korosztálynak játszik. Fiataloknak, öregeknek, felnőtteknek, kamaszoknak, gyerekeknek, néha még csecsemőknek is. Talán azért, mert jobban képes játékos és filozofikus, komolytalan és komoly, vidám és mulatságos lenni, mint legközelebbi rokonai, a drámai és a zenés színház művészei, vagy a történeteit eltáncoló, eléneklő hozzátartozói. Hogy talán már a nézőknek sem csak óvodai emlékei törnek elő, ha az a szót hallja, hogy bábszínház. Nem csupán egy paraván jut eszébe, amelyen különböző mesefigurák játszanak emberi lényeket vagy állatoknak álcázott jellemeket. Meg hogy a báb már nem elsősorban akkor arat sikert, ha minél tökéletesebben hasonlít az emberre, és ráadásul le tudja csavarni a fejét, a levegőbe tud emelkedni és még sok más olyan dologra képes, amire az élő ember nem.
A korábban embert utánzó bábszínház olyan lehetőségeket fedezett fel a maga számára, amikről ötven évvel ezelőtt álmodni sem mert. Persze még mindig feltesszük a kérdést, hogy mi is a báb tulajdonképpen, de a válaszunk nagyon sokféle lehet. Csak egy ponton nem engedünk: hogy az élettelen anyag megelevenedésének csodáját tekintse legfőbb hivatásának. És közben az eszköztára, formanyelve mind gazdagabbá válik. Az ezredforduló, úgy látszik, valamiféle középutat keres, amelyben hol a képzőművészet, hol a színház játssza a főszerepet. Mivel a bábszínház középpontjában a nem mindig látható emberi lények állnak, ezért a folytonos változások és útkeresések kihatnak a gondolatok első számú hordozójára, a színészt elrejtő, segítő, kiegészítő, helyettesítő bábra is. Szélsőségesebbek lehetnek a kísérletek, tágabbak a lehetőségek, mint a színház bármely más fajtájánál.
A bábjáték ünnepéről szóló németországi párbeszéd 2000-ben abbamaradt, majd két év múlva az Egyesült Államokban, Atlantában folytatódott. Nem tudtunk dűlőre jutni, mikor legyen ez a mi ünnepünk. Aztán Dadi Pudumjee, a Nemzetközi Bábművész Szövetség mostani elnöke azt mondta: a mi ünnepünk csakis akkor lehet, amikor az egész földkerekségen mindenütt süt a nap. Ez pedig március 21-én van, a tavasz első napján.
Javaslatához hozzátette: azt szeretné, hogy az első Bábszínházi Világnapot ünnepeljük meg együtt az ő hazájában, India fővárosában. Megszavaztuk a javaslatát, és örömmel elfogadtuk a meghívást. Így került sor 2003-ban az újdelhii fesztiválra, és így eshetett, hogy én is ott ünnepelhettem sok száz indiai és tizennégy különböző nemzetiségű bábszínházi kollégámmal együtt ezt a vadonatúj ünnepet.
A mostani, tizenharmadik világnapon pedig kívánok minden kollégámnak és valamennyi bábszínházat szerető nézőnek sok felejthetetlen élményt ebben a mindig megújulni kész műfajban.
Balogh Géza
Bábszínházi Világnap - A magyar bábosok határtalan ünnepe 